Töklámpás kiállítás

2013.11.13 16:39

Az iden is szerveztük iskolánkban töklámpás kiállítást. A gyerekek egyénileg, vagy kisebb csoportokban készítettek szebbnél szebb és ötletesebb töklámpásokat. Ezeket iskolánk folyosóján csodálhattuk meg. Az első díjat Menyhárt Eszter Borzikája nyerte el, a második díj Szalma István Botond Winstonjának jutott, a harmadik díjat Gecse Madaras Brigitta Indiánája kapta.

A tökfaragás régi magyar hagyomány. Olyannyira régi, hogy az első erről szóló történet egészen Salamon, Árpád-házi királyunk idejébe nyúlik vissza, aki trónviszályban állt unokatestvéreivel: Gézával, illetve annak halála után Lászlóval. 1081-ben Salamon ugyan elismerte Lászlót, mint magyar királyt, cserében megtarthatta királyi címét és László udvartartást is rendelt mellé, Salamon azonban a királyi udvarban is terveket szőtt a trón visszaszerzésére. Ezek után László biztonsági okokból a visegrádi vár tornyába záratta. Az őröknek parancsba adták, hogy sötétedés után töklámpásokkal világítsák ki a tornyot, hogy éjszaka is szemmel tarthassák a rabot. A különleges „fáklyák” azonban nemcsak a vár foglyát világították meg, hanem a Dunán közlekedő hajósoknak is támpontul szolgáltak. A Salamon-torony ma is egykori királyunk emlékét őrzi.

                  Székely Andrea  angoltanárnő

—————

Vissza